Jógyakorlataink
Terapeutáink
Terapeutáink pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, gyógypedagógusok, gyógytestnevelő mozgásterapeuták, logopédusok, meseterapeuták, komplex művészetterapeuták, zeneterapeuták, rajzszakértők együtt dolgozó szakemberei.
Ki vezeti?
Bíró Délia vagyok, pszichológus. Immár 8 éve az EKIF szolgálatában, minden erőmmel és tudásommal igyekeztem elsősorban egy olyan önismereti és személyiségfejlesztő programot alkotni, amely a gyermeket, a szülőt és a pedagógust egyaránt szolgálja. Programot alkotni nemes feladat, de mit sem ér, ha annak megvalósítása nem kap teret és keretet. Köszönet érte!
Köszönetet mondok annak az elkötelezett és szeretetteljes munkacsoportomnak is, akik több, mint hét éve járják az EKIF intézményeit, hogy tudásukkal, kreativitásukkal, empátiás készségükkel nem csak megvalósították ezt a programot, hanem gazdagították, fejlesztették, tökéletesítették és alkalmazták minden intézmény és intézményhez tartozó egyén sajátos szükségletei szerint.
Milyen módszereket alkalmazunk?
- Kognitív viselkedésterápiát
- Komplex művészetterápiát
- Meseterápiát és pszicho-drámás elemeket
- Zeneterápiát és pszicho-drámás elemeket
- Mozgásterápiát
- Gyógypedagógiai elemeket
Miért van szükség a munkánkra?
„Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?” (Máté 16,26, Márk 8,36)
Mert ebben a felgyorsult, felszínes, túlságosan ingergazdag konzum világban, amelyben folyamatosan utolér egy hír, egy újabb munkahelyi elvárás, szakmai kihívás vagy éppen válság, egy újabb trend, amelynek meg kell felelnünk; nem érünk rá befele figyelni, vagy akár a mellettünk élő szeretteink banális, de fontos szükségleteit meglátni vagy meghallani. Azért, mert a generációs sajátosságok egyre mélyebb szakadékot vájnak gyermek-szülő, gyermek-pedagógus és szülő-pedagógus közé.
Ahogyan Staigervald Krisztián generációkutató mondja, minden generációnak megvan a maga élménytartománya, és - habár megvannak a generáción belüli hasonlóságok -, mégis, mindenki egyedi, ezért nehéz átvezetni a különböző generációkat az egyikük élménytartományából a másikéba.
Mi lehet a különböző generációk között, ahol a nyugdíjhoz közelálló, nemrég offline világban élt pedagógusnak meg kell ragadni a gyermek figyelmét, aki már az online világba született és éli napjait?
Mi a helyzet azokkal az apákkal és anyákkal, akik - még nem is oly régen - úgy nőttek fel, hogy édesanyjuk és édesapjuk szülői szerepet töltött be; azonban ők maguk már baráti kapcsolatra törekszenek saját gyermekeikkel - sokszor feljebb emelve gyermekeiket, mint saját magukat? Hol tanulja meg a gyermek, hogy ki a tekintélyszemély?
Azért vagyunk, hogy segítsük a generációk közötti kommunikációt, hogy felismertessük, hogy olyan erősek vagyunk, mint amilyen erős a szülőkkel való kapcsolatunk, ezért transzgenerációs kapcsolatokat erősítünk, mert minden fának kellenek a mély gyökerek, ahhoz, hogy elérhesse az eget!
Azért vagyunk, hogy segítsük az interneten keresztül szocializálódó generációkat, akik a végtelen számú ingertől, amit kapnak, és ami elhiteti velük, hogy kik lehetnek, elveszítik valódi önmagukat és önképzavarban szenvednek.
Azért vagyunk, hogy egyensúlyt teremtsünk az érzelem és az értelem között, hogy elérhessenek a Földtől az Égig.
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16)
Programjaink:
- Gyermekeknek
- Önismeret a művészeten keresztül – Maximum 12 fős csoportfoglalkozás
- Személyiség fejlesztés a művészeten keresztül – Maximum 5 fős csoportfoglalkozás
- Élethelyzet krízis helyzeten való átsegítések- egyéni foglalkozás
- Iskolai bullyng (kortársbántalmazás) intervenciók
- Osztálytréningek
- Kommunikációs technikák
- Megküzdési stratégiák felépítésének elsajátítása
- Pályaorientációs tanácsadás
- Családi konzultációk
- Szülő-gyermek, pedagógus-gyermek, szülő-pedagógus mediáció
- Mozgásterápia, TSMT felmérés és ellátás. A csoportos ellátást az intézmények végzik, az egyéni ellátást a szülő.
- Szülőknek
- „SzülőFészek”
Ez a program hét alkalmat tartalmaz, havi rendszerességgel. Célja: megmutatni a szülőnek, hogy a gyermek nem mindig „direkt csinálja”. Kulcs a gyermekéhez.
- Szülőkonzultáció
- Nevelési tanácsadás
- Pedagógusoknak
- Akkreditált továbbképzés:
„Hogyan befolyásolja a gyermek mindennapi viselkedését a szenzomotoros éretlenség és a pszichés rendellenességek együttes hatása? Ezek megküzdési stratégiái”- 40 kreditpont
- Tematikus pedagógus tréningek
- Workshop
- Eset konzílium
- Pedagógus konzultációk