Jógyakorlataink

Emlékezetpedagógia

Örökség- és Emlékezetpedagógiai Program

Az örökség nagyon tág fogalmi kör. Ide sorolhatjuk a történelmi korok, korszakok kincseit, tárgyi, szellemi értékeit, mindazt az ismeretet, tudást, tapasztalatot is, amit elődjeink ránk hagytak. Az örökség fogalma gyakran kapcsolódik személyes értékekhez is.

Ilyenkor családi örökségről beszélünk. Ha közösségi, nemzeti értékekhez kötjük, úgy közösségi, nemzeti örökségként jelenik meg. Illetjük tehát családi, helyi, nemzeti, európai, sokszor egyetemes jelzővel is. Örökségünk identitásunkat is jelenti. Pedagógiai aspektusból pedig az örökség és identitás kapcsolata különösen fontos.
Az örökségpedagógia a módszerek, lehetőségek és lehetséges utak összessége, amely kapcsolatot teremthet a kulturális (tárgyiasult és szellemi) emlékezetpontok és az üzenetek befogadói (diákok, tanárok, szülők) között. A pedagógia lényege pedig az, hogy megtalálja az eszközöket ahhoz, hogy köztük pozitív viszonyt hozzon létre. Az örökségpedagógia e tekintetben nem más, mint egy tanórákon kívüli rendszer, amely lehetővé teszi, illetve segíti – a globalizációval szemben is – a nemzeti emlékezet és azon túl a nemzeti identitás erősítését.


Programunk fő célja az emlékezetpontok – ezen belül is az épített- és más formában meglévő kulturális örökség, a háborús hősök emlékezetének, a világháborús emlékhelyek - bemutatása, megismertetése, települési örökségutak kialakítása az iskolákkal együttműködve. Pedagógiai program kidolgozása és alkalmazása az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága köznevelési intézményeiben.
A program egyik kiemelt rendezvénye a „Családunk ősei, nemzetünk hősei” I. világháború hőseivel foglalkozó történelemverseny lebonyolítása általános és középiskolásoknak a 2024/2025. tanév végéig.
A nemzeti identitás erősítésének folyamatában kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tanulók – tanárok – szülők egysége mind nagyobb számban ismerjék meg:
•    A szűkebb értelemben vett lakóhelyük, településük
•    Magyarország vármegyéinek – kiemelten a saját vármegyéjük
•    Kárpát-medence magyarságának örökségét