Pályázatok

Új iskola építése Isaszegen

A projektje keretében valósította meg a következőket: Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, mint a Váci Egyházmegye oktatási feladatokért felelős önálló belső jogi személye katolikus általános iskolát alakított ki és indított Isaszegen. Az általános iskolát 8 osztályos, tornatermes általános iskolává kívánja fejleszteni. Az 1. ütemben 2020-ban elkészült az alsó tagozat épületrésze, míg a jelen támogatás keretében a 2. ütemben megvalósításának előkészítésére került sor, melynek keretében a felső tagozat és a tornaterem tervdokumentációja készült el.

A tervezési folyamat során a két ütemet együtt terveztük, de a tervdokumentációt az ütemek eltérő idejű megvalósítása miatt külön kezeltük.

Jelen projekt keretében kizárólag tervezési és közbeszerzési feladatok kerültek megvalósulásra, melynek keretében a korábbi kiviteli tervdokumentáció került felülvizsgálatra, majd új kiviteli tervdokumentáció készült, külön tűzvédelmi részekkel.

A projekt megvalósítását Magyarország Kormánya 33 256 200 forinttal támogatta.